Bemutatkozás
Csatári Ernő 50 éves, két kislány édesapja, szállodaigazgató. Vállalkozását 26 éve alulról építette fel: kétkezi munkától, bádogosságtól és vendéglátástól jutott el saját lemezgyárának vezetéséig, majd Siófokon a szálláshely-szolgáltatásig. Büszke arra, hogy a Balatonon elsőként hozta létre a Cafe Frei franchise-t. Maximalista, aki addig keres megoldást, amíg a lehető legjobbat nem találja.
Családjával korábban kétlaki életet terveztek Spanyolországban, ám Magyar Péter megszólalásai és érvei annyira meggyőzték, hogy azonnal hazaköltöztek, mert úgy érezte: most lehet igazán tenni a hazáért és a gyermekeik jövőjéért. A rendszerváltás számára működő egészségügyet, fejlett infrastruktúrát, erős önkormányzatokat és valódi rezsicsökkentést jelent.
Úgy érzi, ismeri a környék minden települését, és számos TISZA Sziget mentorálásában vett részt. Hisz a csapatmunkában, az átláthatóságban és abban, hogy a balatoni és vidéki problémákra valós megoldásokat kell adni. A környék legfontosabb feladatának a vidék és az infrastruktúra fejlesztését, a Balaton megmentését és Siófok uszodájának megépítését tartja, hogy minden gyermek megtanulhasson úszni.
A választókerület települései
["Ádánd","Andocs","Bábonymegyer","Balatonendréd","Balatonföldvár","Balatonőszöd","Balatonszabadi","Balatonszárszó","Balatonszemes","Balatonvilágos","Bálványos","Baté","Bedegkér","Bonnya","Büssü","Ecseny","Felsőmocsolád","Fiad","Fonó","Gadács","Gölle","Igal","Kánya","Kapoly","Kára","Karád","Kazsok","Kereki","Kisbárapáti","Kisgyalán","Kőröshegy","Kötcse","Lulla","Magyaratád","Mernye","Miklósi","Nágocs","Nagyberény","Nagycsepely","Nyim","Orci","Patalom","Pusztaszemes","Ráksi","Ságvár","Sérsekszőlős","Siófok","Siójut","Som","Somodor","Somogyacsa","Somogybabod","Somogydöröcske","Somogyegres","Somogymeggyes","Somogyszil","Szántód","Szentgáloskér","Szólád","Szorosad","Tab","Taszár","Teleki","Tengőd","Törökkoppány","Torvaj","Visz","Zala","Zamárdi","Zics","Zimány"]
Petícióim
[{"cim":"Támogatom az uszoda építését Siófokon","szoveg":"A Somogy 04. körzetben egyre többen érintettek, hogy Siófokon hiányzik egy korszerű, mindenki számára elérhető uszoda, miközben forrás lenne rá. A petíció célja egy modern uszoda megépítése Siófokon, felelős szabályozással és valódi lakossági egyeztetéssel. Ha változtatni szeretnél, és fontos neked a sportolás, az egészség és az élhetőbb környezet, írd alá a petíciót!","url":"https://cselekedj.magyartisza.hu/som04uszodaepites"},{"cim":"Támogatom az utak és a tömegközlekedés átfogó fejlesztését","szoveg":"A Somogy 04. körzetben sokakat érint, hogy sok utcában gyenge vagy hiányos a közvilágítás, ami balesetveszélyes, különösen a gyerekek és idősek számára. A petíció célja: utak, a közvilágítás és a tömegközlekedés átfogó fejlesztését, valamint korszerű LED-világítást, rendszeres karbantartást és átlátható üzemeltetést kérünk. Ha változtatni akarsz a hiányos közvilágítás, az úthálózat és a tömegközlekedés hiányosságainak problémáján, írd alá petíciónkat!","url":"https://cselekedj.magyartisza.hu/som04utakkozvilagitas"},{"cim":"Támogatom az egészségügyi ellátás rendbetételét","szoveg":"A Somogy 04. körzetben sokakat érint, hogy az egészségügyi ellátás túlterhelt: kevés a szakember, hosszúak a várólisták, és sokan más városokba kényszerülnek vizsgálatokért. A petíció célja: egészségügyi ellátási- és ügyeleti rendszer fejlesztését, valamint valódi kapacitásbővítést, korszerű rendelőket, tisztességes béreket és átlátható ügyeleti rendszert kérünk. Ez mindannyiunk ügye. Legyen valódi megoldás. Ha változtatni akarsz az orvoshiány és a hosszú várólisták problémáján, írd alá petíciónkat!","url":"https://cselekedj.magyartisza.hu/som04egeszsegugyiellatas"}]